Dischidia, avagy "Ant Plant" a hangyanövény

A hazai növénykedvelők számára olyan különlegességeket igyekszünk most bemutatni, amelyek talán kevéssé ismertek itthon, de termesztésbe vont alakjuk már létezik, és a gyűjtők, illetve hobbikertészek gyűjteményének értékes tagjaivá válhatnak.
Az első ilyen növény, amelyet bemutatunk, közeli rokonságban áll a Hoya nemzetséggel, mégsem kapott eddig annyi figyelmet, mint társai. A kevéssé ismert, de annál érdekesebb Dischidia-t a selyemkórófélék (Asclepiadaceae) családjába sorolják, a Dischidia nemzetségnek körülbelül 80 különböző faja ismert

Ezek közül a Dischidia pectenoides Ázsiából származó, fán lakó kúszónövény, amelynek hajtásai több méter hosszúra is megnőnek
hazájában. Virágzata kétivarú, piros színű, apró virágokból áll. Ha kultúrában tartjuk, általában tavaszi virágzásra számíthatunk. Igen magas páratartalom jellemzi az eredeti élőhelyét, így az itthon kapható példányok számára is biztosítani kell a párás környezetet. A legkedvezőbb megoldás, ha esővizet gyűjtünk, vagy lágy vizet használunk párásításra.
Különlegessége a levelei kétalakúságában rejlik: apró, ép szélű, tojásdad levelei mellett felfújt, zöld gumóra emlékeztető levelei belül üregesek, járulékos gyökerekkel átszőttek. Erre azért van szüksége, mert epifita életmódjából eredően nem érintkezik a talajjal, csak a levelek üregeiben felfogott esővízből tudja összegyűjteni a tápanyagokat. Furcsa kapcsolatot figyeltek meg a Dischidia és egyes hangyafajok között: az üreges leveleket a hangyák táplálékraktárnak használják. Ebből a megfigyelésből eredően hangyanövénynek is nevezik (Ant plant).
Ne tévesszük azonban össze egy másik ázsiai epifita növénnyel, amely előbb kapta a hangyanövény elnevezést, talán sokkal találóbban is. A Myrmecodia platyrea megvastagodott törzsében egy valódi hangyajáratra bukkanunk, a hangyák számára legkedvezőbb életfeltételek adottak a növény belsejében, hogy fészekként hasznosíthassák. Ebben az esetben igazi szimbiózis alakult ki, hiszen a hangyák jelenléte tápanyagforrást jelent a növény számára, cserébe menedéket és védelmet nyújt a ragadozókkal szemben. Termesztésbe vont alakját általában cserépbe ültetve, egy laza, jó vízáteresztő közegben tartva nevelik. Szintén páradús környezetben érzi jól magát, de az öntözéssel óvatosan kell bánni, mert a pangó víz könnyen károsíthatja a gyökérzetét.
Számos más olyan esetet lehet felsorolni, ahol növény és állat egymással szoros kapcsolatban éli az életét, ott van például a füge (Ficus carica) és a fügedarázs esete. Ha jobban belegondolunk, az általunk is jól ismert füge termése kezdetben maga, a serlegvirágzat, amelyet sok száz apró kis virág alkot, a virágzat belső oldalán. Ez csak akkor válik láthatóvá, ha az „éretlen termést” kettévágjuk. Virágai külön porzós és termős virágok, ezért a megporzásban nagyon fontos szerepet játszik a fügedarázs, amelynek lábaira tapadva a pollen átkerülhet a termőre. A darázs tehát elvégzi a beporzást, cserébe a szinte teljesen zárt virágzat menedéket nyújt a darázs petéinek, azok áttelelhetnek az egyes virágzatokban, a beporzott virágok pedig húsos termésekké fejlődnek. Persze, nem kell rögtön arra gondolnunk, hogy minden fügetermésben állati peték vannak, ez igazán csak a növény természetes környezetében jellemző. A többi Ficus, melyek nagy részét hazánkban szigorúan szobanövényként tartjuk, virágozni pedig sosem láttuk, hasonló fügetermést hoz, és egyes fajok megporzását ugyanúgy rájuk specializálódott rovar végzi el, ilyen például a Ficus lyrata, vagy lantlevelű fikusz.