Selyemmirtusz választék

A kínai selyemmirtusz, vagy más néven selyemvirágfa (Lagerstroemia indica) botanikai nevével ellentétben nem Indiából, hanem Kínából és Koreából származó növényfaj. Az egész világon nagyon kedvelt díszcserjének számít dekoratív megjelenésének köszönhetően. Dél-Európában nemcsak díszfaként terjedt el, hanem közkedvelt utcafának is számít.
Rendezés:

Hazai körülmények között általában a napos erkélyek és teraszok mediterrán hangulatot idéző dézsás növénye fagyérzékenysége miatt. Kerti körülmények közé ültetve kis szerencsével át is telelhetők, de ennek folyamata igényel némi odafigyelést. A selyemmirtusz hosszú, akár három hónapon át tartó virágzási idejével, elbűvölő virágaival ejti rabul a kertbarátok szívét. Vidámságot, színt varázsol bármelyik kertbe, ráadásul meglehetősen igénytelen, ezáltal gondozása sem túl nagy feladat. Meleg helyre való, virágzásakor pedig a rendszeres öntözést számtalan rojtos szirmú virágának nyílásával hálálja meg.

 

Milyen típusú növény a selyemmirtusz?

A selyemmirtusz egy lombhullató, akár a 3-4 méter magasságot is elérő, több törzset nevelő lombhullató cserje vagy fa. Törzse sima, kérge vörösesbarna, mely idővel hámlásnak indul. Koronája szélesen elterülő habitusú, gömbölyű alakú. Kisméretű leveleik 3-7 centiméter hosszúságúak, az ágak közelében elhelyezkedők. Alakjuk tojásdad vagy kör, szélük sima, csúcsi részük hegyes vagy lekerekített. A levél színi oldala sötétzöld, fonáki oldalán a levélér mentén szőrözött. Őszi lombszínük a sárgától egészen a narancsvörösig terjedhet. Virágai a hajtások végén fűzérszerűen állnak, akár 10-20 centiméter hosszúságúak is lehetnek. Virágaik színe a lágy rózsaszíntől az sötétvörösig több változatban fordulhatnak elő, de léteznek fehér vagy lila virágú fajták is. A szirmok szélén felgöndörödtek, hullámosak, melyekben hosszú ideig gyönyörködhetünk.

 

Milyen selyemmirtusz fajták vannak? 

A selyemmirtusznak több fajtája van, melyek közül a különböző növekedési magasságok, nevelés módja (cserépben vagy a szabadban), valamint a virágok színezete alapján választhatunk. Bevált fajták pl. a 'Rubra' (intenzíven fényes, rózsaszín-piros virágok), az 'Alba' (rózsaszín bimbók, amelyek fehér virágokra nyílnak) a 'Superviolacea' (lila virágok, piros őszi lombozat), a 'Berlingot' (rózsaszín-fehér virágok, rojtos szirmokkal) és a 'Lipan' (világos rózsaszín virágok, rojtos szirommal). Hibrid fajtái is léteznek, melyeket a Lagerstomia fauriei-vel keresztezve nemesítettek, ilyen fajta pl. a 'Tonto' is, mely erőteljesen sötét-rózsaszín virágú, télálló, valamint a 'Comanche'  egyaránt, mely szintén télálló, de világosabb rózsaszín virágú.

 

Mit kell tudni a selyemmirtusz gondozásáról? 

A selyemmirtusz csak akkor virágzik, ha hosszú ideig melegben van, ezáltal a teljes mértékben napsütéses hely optimális számára. Arra is ügyelni szükséges, hogy egy kiadós csapadék után lombját a szél kellően átjárja, azáltal eső után gyorsan kiszáradjon a növény. Túlzottan száraz talajon virágbimbóit elhullatja, ezért az egyenletes nedvesség biztosítása szintén elengedhetetlen tényező, így főként a virágzási időszakában szükséges bőséges öntözése. A tápanyagok pótlására tápoldat formájában legalább márciustól szeptemberig egy- vagy kéthetente van szükség, különösen az edényben nevelt növények esetében. A kártevők és betegségek sem kedvelik a selyemmirtuszt, ritkán viszont a levéltetvek és a lisztharmat is megjelenhetnek rajtuk.

 

Hogyan zajlik a selyemmirtusz metszése?

A selyemmirtusz virágai mindig az új hajtásokon képződnek, akárcsak a nyári orgona esetében, ezt fontos szem előtt tartanunk egyedeinek megmetszése esetében. A metszést annak függvényében végezzük el, milyen formára neveljük példányait. A fa kialakításúaknál minden év tavaszán az új sarjhajtások eltávolítása is szükséges, még a bokroknál a sarjakat meghagyjuk. A metszés során főként ritkítást kell végezni, vagyis a beteg és sérül, befele növekvő részeket távolítsuk el először. Az előző évi hajtások akár néhány rügyre is visszametszhetők, de az erős metszés hatására nagyon sok új hajtást nevel, és nem marad energiája a virágzásra. Ezért, bár maga a növény elviseli, érdemes mértéket tartani a metszésénél. Az elnyílt virágokat ajánlatos levágni, annak érdekében, hogy újabbakat hozzon és ne a terméséréssel foglalkozzon.

 

Hogyan zajlik a selyemmirtusz ültetése?

A selyemmirtusz a jó minőségű, magas tápanyag- és humusztartalmú talajt kedveli. Homok vagy kavics felhasználásával a talaj túlzott tömörödése megakadályozható. A talaj áteresztőképessége nemcsak a cserepes kultúrában nagyon fontos, ha kert talajába ültetjük, a talajnak ott is jó vízelvezetésűnek és lazának is kell lennie. Kiültetett egyedeinek ne csak megfelelően napos, déli fekvésű helyet keressünk, hanem lehetőség szerint pl. a ház fala melletti védett fekvést, mely a hideg széltől is óvja, így próbálva számára télen is a hideg elleni legbiztosabb védelmet nyújtani. Megfelelően kiválasztott hellyel és takarással, valamint egy kis szerencsével akár a szabadban is átteleltethetők. Az előkészített és trágyázott talajba, olyan magasságba helyezzük el példányait, melyben eredetileg a konténerben is volt. Konténeres példányai egész évben ültethetők, de ajánlott ezt a tavaszi időszakban elvégezni. Az ültetés végeztével a növény beöntözéséről se felejtkezzünk el. A konténeres egyedek átültetése körülbelül évente egy alkalommal esedékes, melyet lehetőleg kora tavasszal végezzünk el. Idősebb növényeknél azonban elegendő a két-, vagy háromévente elvégzett átültetés.

 

Lehet-e selyemmirtuszt magról szaporítani?

A selyemmirtuszt magról is lehet szaporítani, de általában erre a félfás dugványozás a bevált és legegyszerűbb módszer. A magvetés nehézkes, hiszen ősszel a magokat rögtön fel kell használni, mivel azok nagyon rövid időn belül elvesztik csíraképességüket. További probléma, hogy az így kifejlődött növények csak jóval később, kb. 3-5 év múlva kezdik el hozni gyönyörű virágaikat. 

 

Hogyan teleltessük a selyemmirtuszt?

A cserépben nevelt selyemmirtuszt mindenképpen érdemes időben, még a téli fagyok előtt bevinni a teraszról, erkélytől vagy kertből. Az ideális hely számára telelésekor a házban vagy fűtetlen télikertben van. Fontos, hogy a hőmérséklet legalább 5 fokos legyen. A fény annyira nem fontos tényező számára télen, hiszen leveleit ekkor lehullatja, ezért sötétebb, félárnyékos vagy árnyékos helyre egyaránt tehetők. Teleltetés előtt mindenképp érdemes a növények átvizsgálása, hogy meggyőződjünk egyedeinek kártevő és kórokozó mentességéről. Kora tavasszal, amikor a napi középhőmérséklet már növekedésnek indul, példányai újra a kertbe helyezhetők. A kertbe kiültetett selyemmirtusznak még az enyhe telű vidékeken is szükséges van téli védelemre, hiszen nem teljesen fagytűrő. A töveket gondosan takarja be fakéreggel, gallyakkal vagy szalmával.

 

Mérgező-e a selyemmirtusz?

A Lagerstroemia indica nemcsak dísznövényként, hanem gyógynövényként is értékes, hiszen kivonatát allergiás betegségek, pl. asztma kezelésére használják, valamint gyulladáscsökkentő tulajdonságai is vannak. A növény nem mérgező faj, azonban fogyasztása ennek ellenére sem ajánlatos.

 

Mikor virágzik a selyemmirtusz?

A selyemmirtuszok virágzási időszaka nagyon hosszú, általában július végétől szeptemberig, de akár októberig is eltarthat, a fajta, illetve a termőhely adottságainak függvényében. Ezzel a virágzási időtartammal, ami akár 60-120 napig is eltarthat, a selyemmirtusz a leghosszabb ideig virágzó cserjék közé tartozik.