Ön itt jár: > Kezdőlap >

A mediterrán növények bárhol termeszthetőek

Talán elsőre azt gondolná, hogy minden növényt ott érdemes termeszteni, ahol először megjelent a természetben, mert minden bizonnyal oka van annak, hogy az őshonosság honnan eredeztethető. A mediterrán növények esetében azonban egyre inkább elterjedni látszik a tény, miszerint nem pusztán ott nevelhetőek és élvezhető a szépségük, ahol megjelentek.

Sőt, van egy népes tábora az embereknek, akik már-már rajongásig hódolnak a mediterrán növények termesztésének olyan országokban és vidékeken is, ahol éppenséggel négy évszak, és hatalmas hőmérsékletbeli különbségek vannak. Egyáltalán nem ritkaság, hogy például Magyarországon valaki narancsfát tartson az otthonában, ezen túl pedig roppan érdekes látvány lehet, ha netán még gyümölcsöt is hoz a növény. Ez persze egyáltalán nem törvényszerű, hiszen az intenzív fényhiány folytán, sokszor nem képes erre a fa, bár nem kizárt. Ezzel együtt is nagyon érdekes illatot tud árasztani ez a citrusfélék családjába tartozó fácska, de akár egy olajfa is büszkesége lehet a kertnek.

A mediterrán növények tartásának szépsége az is egyebek mellett, hogy fokozott utánajárást igényelnek részünkről ezek a fajok, mégpedig pontosan azért, mert rendkívüli körülménynek tekinthető, hogy szokatlan hőmérsékletben kell megélniük. Ezt azonban pozitívumnak kell értelmezni, ettől lesz ez a siker rendkívüli. Mindenképpen javasolt, hogy ha egy mód van rá, akkor cserépben tartsuk ezeket, hiszen így mindig oda tehetjük, ahol éppen intenzívebb a fény. A napfény ugyanis a mediterrán növények esetében kulcsfontosságú.