Termékek Menü

A bugás hortenzia szépsége télen-nyáron lélegzetelállító!

A bugás hortenzia másfél méteresre is megnőhet, ezzel jelentőségteljes kisugárzásra tesz szert, mely nagymértékben befolyásolhatja közvetlen környezete hangulatát. A kecsesen ívelő hajtásokon júliusban jelennek meg a gazdagon elágazó, füzéres bugavirágzatok, amik kezdetben krém színűek, majd később átváltanak rózsaszínűre. 

A virágzat szerkezetének különbözősége a leginkább feltűnő a többi hortenzia fajhoz képest. A virágzás kezdetén tehát krém színű hajtásokkal találkozhat, ám ahogy a folyamat zajlik úgy módosulnak az árnyalatok előbb rózsaszínűre, aztán zöldre, végül a virágok - szeptemberhez érve - kifakulnak. Nagyjából ez a három hónap fedi le a virágzás időszakát.

A növény lombhullató, de határozottan szép díszévé avanzsálhat kertjének a téli hónapokban is, a maga megbarnult, mégis a hajtásokon maradt virágbugáival. Kúpos füzér bugavirágzatában termékeny és meddő virágok is felfedezhetőek. Levelei, melyek fogazott szélűek, s a nyári hónapokban zöld színűek ősszel sárgává, vörösessé válnak.

Nem véletlen tehát, hogy ez az egyébként délkelet-Kínából, Japánból származó kerti cserje oly közkedvelt. Különösen annak fényében, hogy a gondozása sem igényel extra feltételeket. A bugás hortenzia félárnyékos helyen érzi magát a legjobban, ahol a talaj nedves, mégis a vízelvezetés is megoldott. Kétségtelenül ez a leginkább fagytűrő hortenzia faj, s fajtársaival ellentétben az enyhén meszes talajt is tolerálja.

Mivel virágait mindig az adott évben megszülető hajtásain hozza, így a metszés legideálisabb időszaka a kora tavaszi periódus. A szépsége csoportba ültetve vagy szoliterként érvényesül a legjobban, mely ragyogás az év egészében élettel töltheti meg kertjét.

Tartalomhoz tartozó címkék: bugás hortenzia hortenzia