A szükséges sütiket használjuk, a weboldal biztonságos működésének érdekében. A weboldal forgalmának elemzésének köszönhetően folyamatosan fejleszthetjük funkcióit, teljesítményét és általános használhatóságát.

Egy festői kert

Claude Monet az impresszionizmus „feltalálója”. Művészete egyik alapját képezte a természetben való munka, így meg tudta figyelni a fények és árnyékok változását és a korábbi statikus festészettel ellentétben képei híven tükrözik a természet vibrálását.

 

 

Monet és családja Giverny-ben 1883-ban telepedett le és vásárolt egy földet. A földterületet körbekerítették és gyümölcsöst telepítettek a festő nehéz anyagi körülményeinek javítása céljából.
Később a gyümölcsöskert kiegészült virágokkal és dísznövényekkel. Monet egyre jobban a kert szerelmese lett és kialakította a máig is tömegek által látogatott díszkertjét.
A kert két fő részből ál, az egyik a Clos Normand névre hallgató a ház előtt fekvő terület, a másik a víz inspirálta japánkert az út túloldalán.

Clos Normand

A házat körülölelő területen vegyesen találhatók gyümölcs és díszfák egyaránt, illetve a virágágyásokban is keverednek a leghétköznapibb virágok, mint a százszorszépek vagy pipacsok a növénykülönlegességekkel. A központi utat vas boltíveket benőtt mázsás futórózsák borítják. A nyár végén sarkantyúvirágok lepik el a központi utat, új színeket és hangulatot adva a helynek. Monet nem tervezte meg a kertet és nem korlátozta a növényeket, hagyott mindent szabadon nőni a természetes formájukban. Az évek alatt folyamatosan fejlesztette a kertjét és új növényeket vásárolt, így vált a formák és színek utánozhatatlan egyvelegévé, amit számos festménye tükröz.


Japán kert

Korábbi kertjével szembeni földterületet is megvásárolta, ahol egy patak is folyik. Monet híres hídjáról készült képeit mindenki ismeri. Ez annak a kis pataknak köszönhető, amelyből később dísztavat épített és az egész területet a japán kertrendezés szabályi szerint alakított ki.
A híres hidat lilaakácok futják be és szomorúfűzek szegélyezik, a híd alatt pedig az egész nyáron virágzó, szemet gyönyörködtető tavirózsák nyílnak.
Korábban egy festő sem alakította ki témáját előre a természetben, amit később megfestett, így Monet kétszer alkotta meg a kertet, amiből több mint húsz éven keresztül merített inspirációt saját munkáihoz.

Az egy évszázada fennálló kertet a mai napig megtartották eredet állapotában, amit egy magasan képzett kertészekből álló csapat gondoz, hogy mindig tükrözze Monet festményeinek színeit és hangulatát. A híd sajnos menthetetlenül tönkre ment, de újra építették, így a mai látogatókat a kert minden részletében az eredeti állapota fogadja.




Tartalomhoz tartozó címkék: hírek