A szükséges sütiket használjuk, a weboldal biztonságos működésének érdekében. A weboldal forgalmának elemzésének köszönhetően folyamatosan fejleszthetjük funkcióit, teljesítményét és általános használhatóságát.

7 főbűn a növényeink ellen

Senki nem határoz úgy szándékosan, hogy megöli a szobanövényeit, és leggyakrabban a szeretet vezérli a kezünket, mégis sokszor ez okozza növényeink pusztulását. Egy újonnan beszerzett szobanövénynek időre van szüksége míg megszokja a helyét és ez néhány levél elvesztésével is járhat. A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy megtanulunk néhány fontos tudnivalót növényeink gondozásáról és megpróbáljuk az otthoni körülmények között is tartani a növény igényeinek megfelelő kondíciókat. Így ha megjelenik valamilyen probléma, azonnal tudunk intézkedni.
Íme néhány holtbiztos mód a növényeik megölésére...

 

1. TÚLÖNTÖZÉS
a lakásban tartott szobanövények leggyakoribb pusztulási oka a túlöntözés. Gyakran lehet panaszkodó növénybarátokat hallani, hogy "pedig öntöztem" de sajnos ezzel nagyobb kárt tehetünk mint, ha hagyjuk egy kicsit kiszáradni a földjét. Túlöntözés. Nehéz megfogalmazni, hogy mi a megfelelő mennyiség és gyakoriság egy-egy szobanövénynél, mert a felhasznált víz mennyiségét meghatározza a hőmérséklet, a fény és az adott növény lombmennyisége is. Egy biztos, ha permanensen áll a víz a növényünk alatt (a táljában vagy kaspóban) az rövidesen a gyökérzet elrothadásához vezet, így a növény nem lesz képes felvenni sem tápanyagot, sem vizet, és hajlamos a szárazság tüneteit mutatni. Tehát csak óvatosan!

2. ALACSONY PÁRATARTALOM
Ez a probléma elsősorban a trópusokról származó növényeken jelentkezhet, hiszen eredeti élőhelyén nap mint nap esik az eső, ezért nagyon magas a levegő páratartalma. A száraz levegő elleni küzdelem különösen fontossá válik a fűtésszezon kezdetével. Lakásunk páratartalmát nem csak a növények kedvéért érdemes egy kicsit magasabban tartani, de a mi hőérzetünk is kellemesebb lesz a kevésbé száraz levegőben. A páratartalom emelése céljából ma már technikai eszközök is rendelkezésünkre állnak de a jól bevált módszerek is megfelelnek. A szobanövényeink leveleit permetezhetjük közvetlenül is vízzel de célszerűbb a növények alatt nagyobb méretű tálban kavicsot tartani és a kavicsok közt álló víz folyamatosan tud párologni, úgy, hogy kavicsréteg tetején lévő cserép mégsem áll folyamatosan a vízben.

3. FÉNY
Fényre minden növénynek szüksége van de nem mindegy hogy mennyire erős fényre. A szobanövényként kapható dísznövények nagy része a trópusi esőerdőkből származik, éppen azért, mert a sűrű lombú fák alatt, ahol nem kapnak direkt napfényt, hasonlóak a fényviszonyok mint egy lakásban, ahol, ha sok és nagy ablak is van, de direkt, tűző napfényt nem mindig kapnak. Azt, hogy milyen világos a lakásunk, nem tudjuk mérni de a növényeink segítenek, hiszen nagyon hamar megmutatkozik a sok, vagy a kevés megvilágítás eredménye. Ha egy növényünk hajtásai, levelei halványodnak vagy sárgulni kezdenek, akkor szinte biztos, hogy világosabb helyre kell telepíteni. Ha egy árnyéktűrő fajt nagyon világos helyre teszünk, ott főként nyáron, az égés nyomaival találkozhatunk. Szerencsére, ha időben cselekszünk, akkor egy új, jobb hely kiválasztásával helyrehozhatjuk a hibát.

4. HUZAT ÉS HIDEG
Szobanövényeink nagy része alapvetően melegigényesek de ez nem azt jeleni, hogy csak a növények kedvéért többet kellene fűteni az otthonunkat. Általánosságban elmondható, hogy kb. a 15-18°C a határ, amit minden szobanövény jól elvisel, habár a fejlődésük, a víz és tápanyagfelvételük lelassul, tehát lehetőleg tartsuk szobahőmérsékleten őket. A huzatot viszont nem szereti egyik növény sem, vannak amelyek kevésbé viselődnek meg de pl. a ficusfélék látványos levélhullatással reagálnak a huzatra. Huzatot kaphatnak olyan helyen is ahol két ablak egymással szemben van és szellőztetéskor a növény csak fagyoskodik, de egy rosszul szigetelt ablak párkányán is megfázhatnak a növények.

5. KÖZVETLEN HŐHATÁS
Radiátor, kályha vagy egy kandalló közelében lévő növények jó esetben csak hamar kiszáradnak és gyakrabban kell öntözni őket de ha nagyon közel van a hőforráshoz, vagy az nagyon meleg, akkor a többlet öntözéssel nem tudjuk megmenteni a növényt. A túl meleg helyen tartott szobanövény az erős napfénynek kitett növényekhez hasonlóan megég, vagyis inkább megsül. A fűtésszezon indulásával egyidejűleg romló állapotú növényeknek könnyen elképzehető, hogy csak melegük van. (Ebben az időszakban az alacsonyabb páratartalom is okozhat problémákat)

6. KÁRTEVŐK A NÖVÉNYEN
Minden szobanövényen megjelenhetnek kártevők de nem mindegy, hogy mennyi és a növény mennyire tud ennek ellenállni. Egy legyengült "szervezetű" növény kevésbé tud ellenállni a kártevők rohamának, így azt hamarabb és nagyobb mértékben fogják megtámadni. A hatékony növényvédelem a jó kondíciónál kezdődik, tehát kapjon rendszeresen tápoldatot és keressük meg a neki legideálisabb helyet, hogy igazán jól érezheti magát. Sajnos a kártevők megjelenése így sem elkerülhető de ha a megjelenésükkor mi már várjuk őket, akkor hamarabb lehet kigyógyítani a növényt a bajból. Legelterjedtebb kártevők a levéltetvek, melyeket akár szappanos vízzel, sörrel, illetve bio-rovarölőszerrel könnyen lehet pusztítani. A gyapjastetű már egy kicsit makacsabb jószág de a fenti szerekkel és egy kis kitartással meg lehet tőlük szabadulni. A fő ellenfél azonban a takácsatka, főként azért, mert nagyon apró és sokszor csak akkor lehet észrevenni a kártéteményét, amikor, már nagyon elszaporodott a növényen. A takácsatkák ellen sajnos a népi- és bioszerek hatástalanok, itt valódi növényvédő szert kell beszereznünk, amivel 4-5 naponta legalább háromszor meg kell ismételni a permetezést.

7. ÁTÜLTETÉS ÉS TALAJ
A túlságosan nagy cserépbe ültetett növények hajlamosak elkényelmesedni és ahelyett, hogy a föld feletti részük fejődne, csöndesen, láthatatlanul csak a gyökereiket növesztik. Átültetéskor érdemes mindig csak egy mérettel nagyobb cserépbe tenni kedvencünket, azaz  egy 12 cm átmérőjű cserepes növényt 14-15 cm-esnél nagyobba ne tegyünk átültetéskor. A gyökérzetnek természetesen fejlődnie kell a növénnyel együtt, ezért az átültetés elkerülhetetlen. Ha egy növény kinövi a helyét azt több módon is ellenőrizhetjük: ha a szokásosnál hamarabb kiszárad - többet kell öntözni, az a talaj hiányát jelentheti, ilyenkor érdemes óvatosan kiszedni a cserepéből és ha nagyon benőtte a gyökér, akkor ültetni kell. A cserép alján kikandikáló gyökerek nem feltétlenül jelentik azt, hogy nagyobbat igényel de jó előjelzés, hogy lassan, lélekben készülhetünk az átültetésre, mert egy-két hónap múlva aktuális lesz.
A szobanövényekre nem igaz, az ami a kerti növényekre, hogy csak tavasszal, vagy ősszel lehet átültetni, hisz' megfelelő körülmények között nem nagyon veszik észre az évszakok változását.
Nagyon fontos a jó minőségű, a növény igényeinek megfelelő talaj kiválasztása, még akkor is ha többet kell rá áldozni. A gyanúsan olcsó, áruházakban kapható "sárkeverékektől" kíméljük meg a növényt.

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hírek